Megszületik. Azt mondták, ösztönösen tudni fogod, mit kell csinálni vele. Azt mondták, amint rákerül a mellkasodra, megjön az érzés, ami mindent elsöpör és felülír. Biztos, hogy így van ez? Biztos, hogy rögtön megérkezik és meg is talál?

Ott van rajtad, puha és édes. Megkönnyebbülsz, hogy vége, túl vagy rajta. Mindenki körülötted pörög, mindent tudnak, mondják is neked mit, hogyan kellene. Aztán egyszer csak egyedül találod magad a kérdéseiddel, az örömeiddel, a fájdalmaiddal, a kétségeiddel, a hangulatingadozásaiddal, a sírós és nevetős hullámaiddal.

Azt mondják a szülés olyan, mint egy természeti esemény.  Mint egy hurrikán, orkán vagy földrengés. Nekem olyan volt, mintha a Chimborazo csúcsot kellett volna megmásznom. Kétszer majdnem sikerül.

Ha először megyünk valahova, nem tudhatjuk, hogy mire számíthatunk. Ha hegyet mászni indulunk, viszünk magunkkal hálózsákot, fejlámpát, kulacsot, jégcsavart, karabinert, köteleket, sisakot. Megtanuljuk, hogyan kell bepakolni a hátizsákot… azt hiszem valahogyan így. Nem tudom pontosan, mert sosem csináltam még, de ezt olvastam a neten.

Nekem a karácsony nem köthető össze a halászlével, a mézes kaláccsal vagy a mákos gubával. Nekem a töltött káposzta, a sült kolbász tört krumplival, a mákos vagy diós kalács jelenti a Karácsonyt. Meg a mártogatós tészta. Nézegetem a sok mézeskalácsos fotót ami  lepörög az üzenőfalamon. Olyan jó lenne néha egy sült kolbászosat is látni. Mondjuk minden tízediket lecserélném egy kolbászosra, hogy nekem is megjöjjön az érzés, hogy ünnep közeleg. Vagy egy jó nagy diós kalácsosra, kelt tésztából.

Fotó forrása: http://csontnelkul.blogspot.hu/

Amikor az elsőt vártam, minden olyan egyértelműnek tűnt.  Azt olvastam el az állapotomról, ami a kezembe került, amit a kezembe adtak. Lehet, hogy nem az volt a legjobb információforrás, de több volt, mint amit tudtam. Többször végiggondoltam, hogy milyen lesz, mit fogok érezni, fog-e fájni vagy képes leszek-e megszülni? Azt hittem minden csak rajtam múlik, hogy én mennyire vagyok felkészült…..azt nem tudtam, hogy sok minden múlik rajtam, de vannak olyan dolgok, amikre nem lehet felkészülni.

Azt mondták feküdjek fel, felfeküdtem. Azt mondták CTG…..hát akkor CTG. Szerencsém  volt, hogy a szülés egy szombati napon indult el, az orvosomnak valószínűleg más dolga volt. Az ügyeletes szülésznő hagyott minket békén, én meg csak csapódtam egyik sziklától a másikig. Ha nem lett volna ott a tesóm, nagyon egyedül éreztem volna magam. De ő ott volt, fogta a kezem, inni adott, beszélt hozzám. Nekem semmi más dolgom nem volt, mint vergődni a sziklák között. 

Azt, hogy nem lett császár, annak is köszönhetem, hogy amikor azt mondták „műtőbe”, volt még annyi erőm, hogy elkapjam a doki karját és rákiabáljak, hogy „még egy nyomás, és megszülöm”. Ő hagyta….nagyon köszönöm neki ezt, más semmit.

Kép: “Hi Mom!” Vintage Postcard